Innovációs Központ: fantomintézmény Budapesten?
"Innovációs Központ: fantomintézmény Budapesten? Egy ország örült, mikor 2008-ban Budapesté lett az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT). Az eufória azonban hamar alábbhagyott, annyira, hogy ma már a legnagyobb lelkesedéssel sem sikerült kideríteni: mi történik az EIT-ben... Előzmények A központ elhelyezéséért Lengyelországgal versenyeztünk, derék polák rokonaink azonban elfogadták az érvelést, miszerint a miniszterek inkább olyan országban látnák szívesebben az EIT-et, ahol még más Európai Uniós intézmény nem működik. Volt is nagy örömujjongás a döntés következtében: "Az uniós intézmény székhelyének elnyerése jelentős szakmai és diplomáciai siker a magyar kormány és az egész nemzet számára" - írta a döntés megszületése után kiadott közleményében Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök. "A pályázat győzelme a magyar tudomány által eddig elért eredmények elismerését és az ország jövőbeni fejlődése iránti bizalmat jelenti" – volt olvasható a kormányfő közleményében. Magyarország számára az EIT közvetlenül segítheti a tudományos munkát, az egyetemeken ugyanúgy, mint az MTA-ban. Két év elteltével szerettünk volna utánajárni milyen kiemelt projektekkel foglalkozik az intézmény, eddig milyen eredményeket értek el. A nemtudás nem hatalom Nem véletlen a feltételes mód, ugyanis hiába nyomoztunk (a HírExtra - kiegészítés: blogger) több szálon is, nem sikerült elérni senkit aki képes vagy hajlandó lett volna válaszolni kérdéseinkre. Lehet, hogy az egyértelmű információkérés helyett inkább egyenletekkel kellett volna bombázni az Európai Innovációs és Technológiai Intézetet. Miután az EIT igazgatósági tanácsába Magyar Bálintot beválasztották és tudomásunk szerint pozícióját továbbra is őrzi a szervezeten belül, első utunk hozzá vezetett. Volna. Ugyanis sem az intézményen, sem a haláltusáján vergődő SZDSZ-en keresztül nem sikerült elérnünk az ex-minisztert. Igaz, hogy 2009-ben kilépett a pártból, de nem hinnénk, hogy mindenki törölte a telefonszámát. Az Androulla Vassiliou által elküldött válaszban viszont több hárombetűs rövidítés van mint érdemi leírás. Felkerestük hát Surján képviselő urat, ugyan magyarázza már el, miért és mit is fogadott el. Sikerült elérnünk, kérdéseinket azonban telefonon nem, csak e-mailben lett volna hajlandó megválaszolni. Kitalálható: válasz e-mail több hete nem érkezett. Természetesen más csatornán is próbálkozik a mezei újságíró, el is jutottunk a budapesti székház „kommunikációs tisztjéig”. Vele már telefonon is sikerült beszélni. Egyszer. Ígéretet kaptunk, hogy információ-éhségünket az internetes levelezés segítségével csillapítja az EIT. Sokat nem vártunk, de semmit sem kaptunk. Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet ugyan EU-s költségvetésből táplálkozik, viszont Budapestre településéből a 2008-as kormánynak is ki kellett venni a részét. Egy, az Infoparkban található épületet húsz évre bérel az állam az intézmény részére, mint ahogy húsz dolgozójának bérét is az állam fizeti. Tehát van egy modern épület a Neumann sétányon, ahol az EIT székel, hogy milyen projekteken, kikkel együtt dolgozva, nyitott kérdés maradt. Egyelőre... Azonban nemcsak mi szerettünk volna utánajárni az EIT tevékenységének Budapesten. Dr. Surján László az Európai Parlament képviselője kért tájékoztatást az Európai Bizottságtól. Kérdésére kapott választ, melyet elfogadtott, honlapján el is lehet olvasni. "A Bizottság tájékoztatja a Képviselő urat, hogy az EIT a tervezettnél hamarabb kezdte meg működését. Az első tudományos és innovációs társulások (TIT-ek) létrehozására kiírt pályázat 2009. augusztus 27-én lezárult. (A TIT-ek központi szerepet játszanak az EIT tevékenységében. Olyan társulásokról van szó, amelyek egyetemek, kutatóintézetek, vállalatok és más, az innovációban érintett felek partnerségén alapulnak. Egyelőre három „TIT”-et hoztak létre, remélhetőleg már működésüket is elkezdték.)" Forrás: Surján László honlapja /Átvétel a HírExtáról/
Magyar Innovációs Nagydíj
Megtörtént az innovációs nagydíj beérkezett pályázatainak értékelése. Az ünnepélyes díjátadóra kerül sor. Az ünnepségen névre szóló meghívóval lehet résztvenni. /Forrás: MISz/Innovációfinanszírozás
Miből finanszírozza az ország az innovációt, a kutatás-fejlesztést?
Elkészült Magyarország kutatás-fejlesztési és innovációs támogatások forrástérképe - rövid áttekintést kaphat az Üzletfejlesztés és Innováció Portálon >>>
Az innováció reneszánsza
Mi újság az innováció házatájékán?
Úgy tűnik, hogy kezdenek felpörögni az események.
Sok minden történik, sok mindenről beszámolunk - és sajnos sok minden kimarad. Mindenesetre egyre több hír foglalkozik az innovációval és annak alapjával, a kutatás-fejlesztéssel.
Ez a poszt most a miniszter, Molnár Károly egyik minapi beszélgetésére utal, ott el, hogy nem eléggé integrálódott az innováció.
Dézsávű érzésem támadt, néhány, amikor elkezdtem foglalkozni az innovációval, üzleti innovációval, találtam egy prezentációt, amely így indított:
- az innováció finanszírozása alacsony szintű,
- a tudományos eredmények hazai üzleti hasznosítása ritka,
- a felhasznált források nagysága, felhasználásának módja, eredményei nem azonosíthatóak, nem értékelhetőek
- nincs koordináció, a rendszer nem átlátható...
… és ami még fontosabb: az innovációs szemlélet társadalmi befogadottsága, még az érintettek körében is gyenge...
Ezeket Szekeres Imre mondta, 2003-ban. Mintha semmi nem változott volna 6 év alatt – vagy mégis?
Önnek mi a véleménye?
Ötlet, kreativitás, innováció
A Kreativitás és az Innováció Európai Éve - 2009
December 5-én hivatalosan is bejelentette Ján Fígel, az EU oktatási, nevelési és kulturális biztosa, hogy a 2009-es év a Kreativitás és Innováció Európai Éve, jelmondata: „Imagine. Create. Innovate.”
A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a kreativitás és az innováció fontosságára az egyéni, a társadalmi és a gazdasági fejlődésben, valamint hogy elterjesszen jó gyakorlatokat, ösztönözze az oktatást és a kutatást, illetve népszerűsítse a politikai vitát és a politika kialakítását.
A rendezvénysorozat hivatalosan 2009. január 7-én, Prágában veszi kezdetét.
Az események magyarországi koordinátora a Tempus Közalapítvány. További információ a hivatalos weboldalon található: http://create2009.europa.eu.
/Forrás: MISZ Hírlevél/
Innovációs menedzser képzés
Innovációs menedzserképzés távoktatási formában
Folyamatosan lehet jelentkezni a Magyar Innovációs Szövetség és az INNOSTART Alapítvány közös „Innovációs menedzserképzés” e-Learning tanfolyamára, amely az innovációs folyamatokat irányítók részére nyújt hasznos, nélkülözhetetlen ismereteket.
Minden hallgatónak 3 hónapja van a 3 nagy tananyagrész elsajátítására és az elektronikus vizsga letételére. A sikeresen levizsgázott hallgatók elektronikus oklevelet kapnak a tanfolyam sikeres elvégzéséről.
A képzés díja 18000 Ft + ÁFA. A tandíj magába foglalja az e-learning tanfolyam elvégzését, a vizsgákat, az oklevelet, valamint a dr. Pakucs János és dr. Papanek Gábor által szerkesztett "Az innovációs folyamatok szervezése" című szakkönyvet, amelyet postán kap meg a résztvevő.
Magyar innováció - itt és most
Ezzel a bejegyzéssel véget vetünk a magyar innovációs blog nyári szünetének.
Nem is lehetne aktuálisabb téma, mint hogy hogyan is áll a magyar innováció, mi is a helyzet?
Ha valaki most ezt meg akarja mondani, akkor egy 1993-ban készült tanulmányhoz fordulhat. Utoljára ekkor, azaz 1993-ban készült olyan átfogó tanulmány, amely a kutatás-fejlesztés-, technológiapolitika és innovációs rendszer és innovációpolitika egészét vizsgálta.
Ez a tanulmány már akkor sem magyar kezdeményezésre készült, hanem az OECD végezte, amely szervezet rendszeresen készít/készíttet innovációs országtanulmányokat tag- és partnerországainak vonatkozásában.
Az első tanulmányt követően a heteken belül elkészítendő országtanulmány célja, hogy egy független és átfogó elemzés alapján értékelje a magyar innovációs rendszer teljesítményét és annak javításához javaslatokat dolgozzon ki.
A készítendő országtanulmány (Review of Hungary’s National Innovational System)kiemelten foglalkozik a vállalati innovációs képességekkel és kapacitásokkal, a tudás és a K+F eredmények hatékony hasznosításával. (Forrás: Népszabadság és MISZ hírlevél).
Innováció és üzletfejlesztés - blogok
Heló, heló!
Mindenkinek köszönöm a látogatást a mostanában nem olyan gyakori frissítés ellenére.
A ritkább frissítés legfőbb oka, hogy több blogtérben is kisérletezem, hogy melyik a legjobban működő motor, melyiket lövik a keresők a találati lista nyitó oldalára.
A leggyakrabban frissített innováció, üzleti innováció, üzletfejlesztés témájú blogom a blog.hu-n található (Üzleti innováció, üzletfejlesztés blog) >>>.
Lemaradásban a magyar innováció, innovációmenedzsment
Aki nem hisz a sajtónak, az olvassa, hogy mit ír egy jelenleg Olaszországban dolgozó kedves ismerősöm, aki korábban Magyarországon üzletfejlesztési igazgatóként dolgozott:
Részletek leveléből:
"...Tetszik nekem a
terv, a pontokba szedett tantárgytémakörök is átfogják az
üzletfejlesztés lényegét >>>: aktuális gazdasági trendek ismerete és
megértése, marketing termék és szolgáltatási trendek, egy új szervezet
létrehozása az új business modell támogatására és megvalósítására,
finanszírozási lehetőségek, projektek menedzselése, jog, …
Egyszerűen nincs kivetni valóm rajta, benne látom minden elemet a munkámnak.
…
Üzletfejlesztésben, innovációmenedzsmentben, új marketing trendekben Amerika 4 évvel is előttünk tart.
Fontos hogy ez a posztgraduális képzés valóban piacra készült tudást és
TAPASZTALATOT adjon át - ez az, ami szerintem egy fontos versenyelőny
lehet bármelyik képzéssel szemben...
…
Ezentúl, én
most végeztem el nemrég egy Interaktiv web 2.0 kurzust Londonban es az
amerikai egyesült Államokban. Hetek alatt rengeteget tanultunk, amit
most itt a cégünknél gyakorlatban használok. Épül a blog, a community,
az új multimédias oktatási eszközök stb.
…
Egyszóval
nagyon nagyon tetszik a dolog - szívesen reszt veszek benne, ha
gondolod hogy lenne helyem benne! Legtöbbször itt vagyok
Olaszországban, illetve innen keringek es mozgok, mint a sajtkukac. :-)
Nagyon köszönöm, hogy megkérdezted a véleményemet és örülök ennek az újdonságnak!"
Genetikus innováció
Szép napot! Látott már kentaurt a valóságban?Ha még nem, készüljön fel arra, hogy hamarosan szembecsattog egy Önnel. Ha azt gondolja, hogy ez valami vicc - nagyon téved >>>.
Szemmel látható módon nincs már messze az az idő, amikor az alapkutatások nyomán sarjadzó alkalmazott kutatások és az innováció kommercializációja elvezet oda, hogy megjelennek azok az állatok (?), amelyek addig nem voltak.
Mindig is azt gondoltam, hogy a genetika, az űrkutatás és a számítástechnika-informatika az a három alapvető kutatási irány, amelyik alaposan fel fogja forgatni az emberiség életét - mégpedig belátható időn belül.
Kösse fel a gatyáját - az innováció Közép- és Kelet Európában
Nagy a pezsgés az innováció területén - legalább is a szavak szintjén. Ha körbenézünk egyre több cég foglalkozik idehaza is innovációval, üzleti innovációval, innovációmenedzsmenttel, üzletfejlesztéssel. Egyre többen karolják fel a kreatív ötleteket, egyre többen segítenek másoknak - különböző üzleti modellek mentén.Az Economisthoz azonban még nem ért el az innováció hangja >>>, ők onnan a távolból még nem látják az üzleti innováció virágzását. Igaz, ennek több oka is lehet:
1. az Economist "nem tud magyarul - nem is tanul",
2. Magyarország eltűnik a Kelet-Európai palettán,
3. nem teljesen objektív az újság.
Mindenesetre a gatyát - nem a jó sajtó érdekében - fel kellene kötni...
Tegye magáévá az innovációt! Pályázat az innováció társadalmasítására
Az értő szemmel csipegetők már rég rábukkantak az innovációs pályázati kiírásra >>>.
Ha és amennyiben jól értelmezem, akkor ez valami olyas, izgalmat keltő kiírás, és úgy kell nekünk, mint egy falat kenyér: segíthet az innováció (üzleti innováció is belefér talán?) elterjesztésében, befogadottságában.
Pályázni lehet gazdasági és társadalomtudományi tanulmányokkal (mintegy tükrözve az innováció interdiszciplináris mivoltát), közpolitikai rendezvényekkel, vita műsorokkal, gazdasági, technológiai és nemzeti kérdésekkel.
A szétosztandó összeg nagysága megmozgathatja az ember innovációs fantáziáját: nem kevesebb, mint 700 millió áll a trezsöriben (20-50 milliós tömbökben), hogy előrébb lendítse a magyar versenyképesség ügyét.
Szeptember elsejéig van lehetőség, hogy a baráti körön kívülről is nyújtsanak be pályázatot (természetesen a győzelem nem garantált).
Innováció, versenyképesség, felzárkózás
Ezt nem kommentálom különösebben: a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara konferenciát rendez "Innováció, versenyképesség, felzárkózás" címmel >>>.Időpont: 2008. november 4.
A rendezők várják a felsőoktatásból, a kormányzati szektorból, és az üzleti életből az érdeklődőket.
Az érintett területek, felülről-lefelé: nemzetközi gazdaság, makrogazdaság, régiógazdaság, vállalati, mikroszint: vállalatgazdaság és szervezés.
Az innováció és kutatás-fejlesztés - kerekasztal
Nem tudom, hogy ki hallott eddig a Magyarország Holnap kerekasztalról és ki ismerte eddig a kerekasztal honlapját? >>>
Legnagyobb meglepetésemre a szerveződés működik, sőt működtetik a honlapot is...
Aki innovációval foglalkozik, annak szerintem mindenféleképp érdemes időnként ellátogatni errefelé, különös tekintettel a kutatás-fejlesztés és innováció alkerekasztal tevékenységére.
A kutatás-fejlesztés és innováció alkerekasztal hívómondata a következőképp hangzik:
"Az innováció révén a vállalatok optimális esetben olyan globális versenyelőnyhöz juthatnak, ami a piaci pozíciók javulása által lehetővé tett termelés bővülést profitra váltja."
A K-F és üzleti innováció témájával foglalkoznak (kutatási témákat javasolnak) a következők szerint:
1. A szellemi tulajdon védelme
2. A szellemi alkotások, innovációk piacravitele
3. A kutatóhelyek, a felsőoktatás és a versenyszféra kapcsolatainak erősítése
4. Innovatív vállalkozások fejlődésének elősegítése
5. Az innováció fejlődését elősegítő intézmények létrehozásának támogatása, működtetése
6. A nemzeti innovációs rendszer (tovább)fejlesztésének teendői
Innovációs hír-lánc
Mint valami láncdohányos, úgy szörfölünk át egyik innovációs hírról a másikra.
Tegnapelőtt a kkv-nagyvállalati innováció volt terítéken, tegnap a Richter-bejelentés kapcsolódott az előző poszthoz - és ma itt van a replika a biotechnológiai innovációs kapacitás létrehozására >>>.
Lehet, hogy egyszer Debrecenben is gyártani fogják a rák ellenszerét?
Innováció és kutatás-fejlesztés a biotechnológia területén
Ime a hír >>>! Új vizek felé hasít a Richter...
Egy kicsit visszautalva a tegnapi kkv-nagyvállalati innováció és kutatás-fejlesztés, valamint profitabilitás (egyszerűen magyarul jövedelmezőség témájára, különös aktualitást nyert a kérdés: hogyan is viszonyul a szervezeti nagyság és a támogatás mértéke?
Nem mintha a Richter ellen szólnék - sőt!
Az innováció alkalmazása, az üzleti innováció vagy üzletfejlesztés szempontjából különösen érdekes, hogy merre keresi a kiutat a hagyományos gyógyszergyártói szerepkörből kitörni szándékozó (magát átpozícionáló) magyar óriás. Valahol itt kapcsolódhat össze a stratégia és üzletfejlesztés is egyébként. A Richter jól látta a hagyományos gyógyszergyártás (ő úgy fogalmaz: "a gyógyszeriparban megfigyelhető kedvezőtlen tendenciák") válságát és a kutatás-fejlesztésben szerzett tapasztalataira alapozva előremenekülve keresi a jövőjét.
Érdeklődéssel figyelem majd a megvalósulást és kíváncsian várom az eredményeket!
KKV innováció, fejlesztés
Most olvasom a hírt >>> a Világgazdaságon.
Elgondolkodtató.
Két dolog fogott meg: az egyik, hogy az Európai Unióban KKV szektor adja a foglalkoztatottság kétharmadát, a másik: ugyanakkor a fejlesztési - köztük az innovációra, üzleti innovációra, üzletfejlesztésre szánt pénzek is - források elosztásánál még a felét sem éri el a részesedésük.
Kérdéseim:
Kíváncsi vagyok, hogyan viszonyul egymáshoz a versenyképesség és gazdaságfejlesztés, illetve a nagyvállalatok kutatás-fejlesztése és innovációja, a KKV-k innovációjához, fejlesztéséhez?
Lehet, hogy tényleg nem éri meg támogatni a kkv-kat - hiszen kutatás-fejlesztés nem nagyon van náluk (legalább is idehaza), innovatív tevékenységük nem élenjáró, ráadásul nem termelnek akkora profitot, mintha egy nagyvállalkozás kapná meg a pénzt?
Egy üzletfejlesztő gondolatai az innováció hátteréről
Mióta üzletfejlesztőként jár az agyam, mindig is azt gondoltam, hogy három dolog fogja alaposan feltúrni az emberiség életét.
Ezek:
1. genetika
2. informatika
3. űrkutatás.
Noha egy kicsit ki kellene bontani és finomítani, de azt hiszem, hogy alapvetően megállja helyét az elképzelésem. Genetika területén például gondoljunk csak az őssejtkutatásra, ennek alkalmazására, a génmanipulált/génmódosított növényekre, állatokra, (emberekre talán).
Vagy arra, hogy közel a jövő, amikor létrejön a mesterséges intelligencia, vagy amikor számítógép és ember fog szimbiózisban létezni - erről néhány érdekesség olvasható az Üzletfejlesztési portál Az üzletfejlesztés háttere blokkjában >>>.
És végül az űrkutatás - hiszem, hogy nem öncélúak a Hold, Mars és legújabban a Merkúr kutatásai >>>.
Hogy ez mennyiben változtat mindennapi életünkön és hogy ez mit jelent az üzleti innováció vonatkozásában - erre választ egyenlőre csak a tudományos fantasztikus könyvek világában találunk.
Innovációs blog indul
Az innováció egy gyönyörű, szép nagy területe az életnek. Sok mindent is foglal magában: valaki azt mondta, hogy az innováció olyan, mint a kisgömböc a magyar népmesében - az idők folyamán szép lassan mindent magába nyelt. Van ilyen innováció, van olyan innováció - sőt, még üzleti innováció is.
Itt, ezen a blogon elsősorban az innováció üzletfejlesztési vonatkozásaival szeretnék foglalkozni, azaz azokkal a részekkel, háttérinformációkkal, amelyek körülveszik és alapot nyújtanak a "business development" tevékenységnek.
Apropó - van ám nekem egy testvérblogom is: Üzleti innováció, üzletfejlesztés >>>
És: ha komolyabban érdeklődsz az üzleti innováció és üzletfejlesztés iránt, látogasd meg az Üzletfejlesztési Portált is >>> - szakmai cikkekkel, oktatási információkkal, szakmai szervezetekkel, üzletfejlesztő cégek bemutatkozásaival - és egyéb információval.
